Jump to content

Amit az agy teremt – valós vagy valótlan félelmek?

2023. 04. 16. 19:00

A félelem nem a legjobb az életünkben, ám nagyon hasznos tud lenni addig, amíg a jó irányba tudja terelni az életünket. Ám komolyan el is uralkodhat felettünk.

A félelmek jelen vannak az életünkben, akár a mindennapjainkat is átszőheti. Azonban azzal, hogy sokat gondolunk rá, energiát is adunk ezeknek. Még akkor is, ha azt tudattalanul tesszük. Ahogy szokták mondani, minden lehetséges, csak akarni kell. A félelmek feletti uralkodás is megvalósítható. Induljunk ki abból, hogy a félelmek a gondolatainkban vannak, vagyis ott léteznek. A gondolatainkat pedig mi gyártjuk, így azok kioltása vagy módosítása is lehetséges.

Amint az agyunk megteremti a félelmet, arra komolyabban rá is pöröghet. Azaz sokat gondolkodunk rajta és ebben az esetben a kicsi dolgokból is nagyot tudunk kreálni annak ellenére, hogy mindez alaptalan.

A félelem olyan erőssé nőhet, amely eluralkodhat. És ha valamitől félünk, akkor attól menekülni szeretnénk, elűzni vagy a problémát megszüntetni. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy befolyásoljanak, elfogadjunk véleményeket.

Félni nem jó, így vagyunk szocializálva. Pedig a félelem lehet jó és hasznos. Ráadásul nagyon sokszor teljesen alaptalan mindez, mert az agyunk dolgozik ezen a legjobban, és mindezt alaptalanul is teheti.

Ha hiszünk a gondolat teremtő erejében, akkor veszélyes agyjáték a saját félelemkeltés, mert az valósul meg, amire gondolunk.

Jaj, csak betegek ne legyünk! Jaj, csak nehogy ne legyen pénzünk. A napjainkat, az életünket nemcsak átitató, de beteljesülő veszélyekké nőhetnek ezek a gondolatok. Minél többet gondolunk ezekre, annak megteremtésében segítünk. Ilyenkor ugyanis az agyunk túl lát a jelenen és egy olyan jövőt vázol fel, amelyben a szegénység vagy a betegség jelenik meg.

Ki lehet ám a szürkeállományunkat cselezni. No, nem azzal, hogy ilyenekre nem gondolunk, ugyanis a tudatalattinkban ezek a programok még munkálkodhatnak. Mégis, ha „jó útra akarnánk téríteni az agyunkat”, akkor a múlt és a jövő helyett éljük meg a jelent. Ha ugyanis a jelenben élünk, akkor nem teremtjük meg magunknak a vészjósló, negatív gondolatokat. Azaz akár még a betegségekből is képesek vagyunk önerőből kigyógyulni, és az anyagi helyzetünket is jobbá tehetjük azzal, hogy az igazi megoldásra koncentrálunk.

Nem biztos, hogy azonnal megvalósul mindez. Kitartásra, megfelelő hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy felfedezzük magunkban az agy játékát és afelett uralkodni tudjunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)