Jump to content

Valóban ártalmas lenne a mindennapos zuhanyzás?

2017. 01. 16. 18:45

Gondoltad volna, hogy a mindennapos zuhanyozás akár ártalmas is lehet? A legtöbb ember számára teljesen természetes, hogy minden este egy relaxáló fürdéssel zárja a napot, és egy frissítő zuhannyal indítja a reggeleket. Kutatások szerint, azonban elég lenne hetente 3-4 alkalommal fürdeni.

A Manchesteri, Edinburghi, Lancasteri és Southamptoni Egyetemek kutatásai kimutatták, hogy az emberek háromnegyede mindennap zuhanyozik. A zuhanyzás az evolúció fejlődésével vált kulturális szokássá, ugyanis biológiai szükségleteink nem igényelnék a mindennapos fürdést. Nagyban befolyásolja a fürdés mennyiségét a bőr és hajtípusunk, valamint, hogy a mindennapok során milyen fizikai tevékenységet végzünk, valamint mennyi szennyeződés ér minket naponta. Egyénenként változó, hogy, kinek milyen gyakori tisztálkodásra lenne szüksége.

A mindennapos zuhanyzás, kb. 60 évvel ezelőtt vált elterjedtté, amikor kialakultak a lakásokban a külön erre a célra létrehozott vizesblokkok. A középkorban úgy gondolták, a vízzel érintkezés betegségeket terjeszthet. Majd a pestisjárvány idején jöttek rá az emberek, hogy épp ellenkezőleg, a tisztálkodás megvéd a baktériumok megtelepedése ellen. Ebben az időszakban a gazdagok kiváltsága volt a tiszta vízben történő tisztálkodás, a szegény rétegeknek csak a használt víz jutott. Az emberek jelentős része, ma már teljesen természetesnek veszi, hogy a csapból tiszta víz jön, annyi amennyit akarunk és akkor, amikor akarjuk.

Milyen problémákat okozhat a túl sok zuhanyzás?

A zuhanyzás szükségessége a természetes testszag elleni védekezés, ugyanis a kellemetlen szagokért az izzadság a felelős. Hiszen ki érezné magát komfortosan, ha kellemetlen testszag árad belőle? A „túlzuhanyzás” azonban a bőr kiszáradását, berepedezését eredményezheti, mely hatására a baktériumok könnyebben bejutnak a szervezetünkbe. A rendszeres és akár napi 2-3 fürdés hatására bőrünk elveszti a megfelelő védekezőképességét, hajunk hullásnak indulhat és töredezetté válhat.

Mit gondolnak a szakértők?

Orvos szakértők szerint, a kényes területeket, a hónalj, nemi szervek, fülek és környékük, ha naponta tisztítjuk, akkor elég lenne minden második nap zuhanyoznunk. Ez első olvasatra rettentően kevésnek tűnhet, hiszen az ember komfortérzete akkor van a maximumon, ha tisztának érezzük magunkat. Ezt pedig a rendszeres zuhanyzással érhetjük el. Az orvosok mindemellett kutatásokkal igazolják, hogy a szappanok, samponok, különféle testápolók, és krémek használata, szintén káros a bőrükre nézve, ezen felül fokozódik általuk a bőr, szárító hatása. A kozmetikumok mindennapos használata során, a bőrünk nem tud fellélegezni, megfelelően regenerálódni, pihenni. Elveszti természetes védekezőképességét, rugalmasságát, érzékennyé és sérülékennyé válik. A zuhanyzás során használt melegvíz, a fürdőszivacsok tovább roncsolhatják a bőr külső védőrétegét, és az elhalt hámsejteken kívül, a bőr egészségéért és hidratáltságáért felelős lipideket is eltávolítják. Éppen ezért, minél többször zuhanyozunk, annál jobban sérül bőrünk védőrétege. Mindezek mellett, a túl gyakori fürdés, bőrszárazságot, hámlást, bőrirritációt okozhat.

 Bár a kutatások egyre nagyobb nyomást gyakorolnak ránk az érveikkel a fürdés gyakoriságának csökkentése mellett, az emberek mindezek ellenére nem szívesen mondanak le a már jól berögződött szokásukról. Hiszen az egész napos rohanás, a környezetben található szennyeződések, a tömegközlekedés és egyéb tényezők után, az ember nem szívesen fekszik le anélkül, hogy ne venne egy kellemes forró és pihentető és „tisztító”fürdőt. Te mit gondolsz erről?

 

 

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép: pixabay.com)