A modern életvitel következtében egyre kevesebben veszik figyelembe, milyen fontos dolog a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Egyre többen túlhatják magukat, aminek számos negatív egészségbeli következménye lehet. Az alváshiány következtében megzavarodik a szervezet biológia órája, ami rákot, szívbetegséget, kettes típusú cukorbetegséget és elhízást is okozhat. Ezért az Oxford, a Cambridge, a Harvard, a Manchester és a Surrey Egyetem szakemberei közösen próbálják felhívni az emberek és a kormány figyelmét a veszélyekre.
Sokan már egy kapcsolat elején úgy érzik megtalálták az igazit és vele akarják leélni az életüket. De vajon tényleg ő a nagy Ő? Boldogok vagyunk, gördülékenyen megy vele az élet. Lehet, hogy tényleg megtaláltuk a lelki társat, akivel leélhetjük majd a hátralévő éveket? Ha bizonytalanok lennénk a válaszban, néhány félreérthetetlen jel, ami egyértelműen azt jelzi, megtaláltuk az igazit.
A boldogságérzetért az agyban főleg a szerotonin nevű neurotranszmitter felelős. Intenzívebben jelen van, ha szeretünk, és ha szeretnek. Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára két éve azzal a mottóval indította útjára az első boldogság napot, hogy amikor egy közös jóért teszünk, mi magunk is gazdagodunk. Sokan, sokféleképpen próbálták már meghatározni a boldogságot, illetve kedvező élettani hatását is. A kihívás és az újdonság kulcselemei a boldogságnak. Az agy szinte kívánja a meglepetést, a váratlant. Azok az emberek, akik ismeretlen helyekre utaznak, és új dolgokat tesznek, azok a hibák ellenére is boldogabbak, mint azok, akik a rég begyakorolt, ismerős tevékenységeket végzik hibátlanul.
A változókor kezdetén, nem csak testi tünetek és változások jelentkeznek mint amilyenek a hőhullámok, a hajhullás vagy a hüvelyszárazság. A nők életének ezt a szakaszát lelki változások is jellemzik. A változókorban lévő nők, gyakran olyan változásokon mennek keresztül, mint a fiatal lányok tinédzser korban. Előfordul, hogy „ragyognak” az optimizmustól, önbizalommal teltek és életvidámak, a következő percben viszont egy apróság miatt könnyekben törnek ki, ingerültek és mérgesek. Néhány nőnél kezelést igénylő depresszió is kialakulhat.