Az ego fogalma a pszichológiában az én-nel egyenlő. Önmagunkban rejtőzködik, ezért sok ember nem is tudja, hogy van neki ego-ja. Nem azonos velünk, gondolatainknak, érzéseinknek álcázza magát. Összefonódik az egyéniségünkkel.

Mikor az asszony kinyitotta a háza ajtaját, hirtelen három szakállas, idős férfit pillantott meg, akik a bejárat előtt álltak. Egyiküket sem ismerte, így szólt oda nekik: - Nem hiszem, hogy ismerném is bármelyiküket, de azt gondolom, hogy nagyon éhesen. Kerüljenek beljebb, készítek valami ennivalót.

Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van... Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalomtovább! Végzek magammal, így döntöttem.

Nem sokkal ez után, a herceg elérkezett egy újabb kapuhoz, melyen ez állt:VÁLTOZTASD MEG ÖNMAGADAT!Ha én vagyok problémáim oka, akkor ez azt jelenti, hogy ezt kell tennem, mondta, és elkezdte a harcot önmaga ellen. Behatolt önmaga belsejébe legyőzni tökéletlenségeit, hibáit, megváltoztatni mindazt, amit nem szeretett magában, mindazt ami ideáljának nem felelt meg.

VI. Ne éljünk vissza barátság adta jogunkkal egy úgynevezett "őszinte kritikát" illetően! Ez a jog semmi esetre sem jelenti azt, hogy barátunkat most már minden gátlás nélkül csipkedhetjük, gáncsolhatjuk, agresszívan bírálhatjuk és irányíthatjuk, ugyanakkor teljesen eltekinthetünk erényei, jó képességei dicséretétől. Veszedelmes sérüléseket okozhatunk így. Nemcsak szerencsétlen barátaink önérzetét torpedózzuk meg esetleg, hanem magát a barátságot is. Kritizálni, terelni, figyelmeztetni csak úgy helyes és konstruktív dolog, még a legszorosabb viszonylatokban is, ha egyidejűleg nem fukarkodunk a bátorítással, sőt a megérdemelt dicsérettel sem.