Iskoláskoromban egy-két évvel fiatalabb voltam az évfolyamra járó többi gyereknél. Félénk, sovány, idétlen, szemüveges srác voltam.
Az „elveszte(gete)tt önmagunk felfedezése.
Amikor valami olyanra gondol, amihez akaraterőre van szükség, akkor mi az első, ami az eszébe jut?
Mi mindennel kell megküzdenie egy nem hallónak? Egy siket kislány heroikus küzdelme a teljes életért.
„Napi két doboz cigit szívok. Le akarok szokni.”
„A párom szerint nem normális, hogy ennyi időt töltök számítógépes játékokkal/Facebookozással.”
Legtöbbünk számára a problémát nem a célok hiánya jelenti, hanem az, hogy túl sok van belőlük.
Sok mindent teljesítünk nap mint nap, többnyire viszonylag kis dolgokat, amelyek fölött könnyen elsiklik a figyelmünk.
Ha alacsony az önbecsülésünk, akkor általában úgy gondoljuk, hogy valamilyen „ok” meghatározza a reakciónkat.
A boldogság az alapanyag, amiből te készültél.
„Életem legkínosabb percei voltak. Borzasztóan beégtem a prezentáción. Többet nem is merek lemenni a közös ebédlőbe.”
„Nem akarok beleavatkozni, de…” – és ezzel többnyire már be is avatkoztunk.
A folyamatos stressz képes megtépázni az idegrendszert. Ha a pszichének túl sok a feszültség, az egyénen eluralkodik a közömbösség, a félelem, és a levertség.