A családalapítás minden ember életében nagy feladat függetlenül attól, hogy mennyire vágyik rá. Legtöbbször ennek egzisztenciális és orvosi feltételeiről hallhatunk, de ugyanilyen fontos az egészséges család kialakulásában a pszichológiai érettség. A korábbi több generációs családot, amiben nagyszülők, szülők és gyermekek éltek együtt, felváltotta a nukleáris család, amiben két generáció, szülők és gyermekeik élnek együtt. Egy család létrejöttéhez tehát szükség van a gyermekre is, vagyis mondhatjuk azt, hogy az első gyermek születésével egy új család is születik.
Csökken a válások, növekszik a házasságkötések száma, és a párok egyre több gyereket vállalnak - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb demográfiai adatait ismertetve szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. Az államtitkár elmondta, az év első négy hónapjában 8,1 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, ötszázzal több házasságot kötöttek idén január és április között, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hozzátette: 2,9 százalékkal, nyolcszázzal több gyermek is született, mint tavaly ugyanekkor.
A járás és a randizás igazán érdekes része lehet az életünknek. Ám ugyanígy lehet összezavaró is, főleg ha ez az egész új dolog számunkra. Egyszer csak megismerünk valakit, akit kedvelünk, és aki szintén kedvel minket. De meg kell tanulni, hogy mitől is lesz egy kapcsolat egészséges és biztonságos.
Egy fiatal brit lány nagyon boldog volt, amikor sikerült szert tennie egy leárazás során egy pompás nyári felsőre potom tíz fontért. Ám amikor otthon tüzetesebben megvizsgálta a ruhát, rájött, hogy a lelkiismeretfurdalása miatt már sohasem fogja tudni azt felvenni.
Azon migrénben szenvedő felnőtteknél, akik gyermekkorukban erőszak áldozatai voltak, vagy elhanyagolták őket, sokkal inkább megnő a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. Dr. Gretchen E. Tietjen, a kanadai Toledo Egyetem munkatársának kutatása mintegy 1300 fejfájós betegre terjedt ki. A vizsgáltak egészségi állapotukat és gyermekkori hátterüket célzó kérdésekre adtak választ. 11 amerikai és kanadai neurológai központ bevonásának eredménye szerint a gyermekkori erőszak (fizikai, szexuális, érzelmi), illetve az elhanyagolás (fizikai, vagy érzelmi) számos egészségi probléma kialakulásának kockázatát fokozza.
A kábítószerhasználat megelőzhető, a függés pedig kezelhető, ez a reménység az üzenete a Kábítószer-ellenes Világnapnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Czibere Károly fontosnak mondta, hogy az elismeréseken keresztül a társadalom figyelmét ráirányítsák a kábítószer-elleni küzdelem fontosságára, arra, hogy józanul végig kell gondolni azt a felelősséget, amit a társadalomra hárít az ügy. Mint mondta, a jelenleginél sokkal hangsúlyosabban kell érvényre juttatni a testi-lelki épség, az egészség ügyét, azt hogy az e melletti elkötelezettség olyan alapérték, ami az egész társadalom közös ügye.
Indiában, Afrikában, egyes muszlim országokban sajnos még napjainkban is jellemző, hogy elnyomják, másodrangúnak tekintik a nőket. Részben itthon is, hiszen a családon belüli erőszak, a testi, lelki fenyegetettség még mindig komoly problémát okoz. Ide számíthatjuk azt a tényt is, hogy a nők fizetése ugyanazért a munkáért kevesebb, mint a férfiaké. Létjogosultsága van a feminizmusnak, a nők jogainak. Valójában mégis emberi jogokról van szó, nem a nők jogairól. Amíg régen a hálás háttérmunka volt a nők dolga, ugyanazokkal a képességekkel - például gyakorlatiasság, szociális érzék - lehetőségük van arra, hogy megteremtsék azt a helyzetet, hogy ne érezzék magukat kiszolgáltatva a férfiak által mozgatott világban.
Szalézi értékeken nyugvó egyesület kezdte meg működését Nicken. Aktív szerepet vállalnak a tagok a hagyományőrzésben, és szeretnék segíteni a fiatalokat a lelki, erkölcsi fejlődésben. Nicken Don Bosco Nyomdokán Fiatalokkal a Fiatalokért elnevezéssel alakult ifjúsági egyesület – számolt be az eseményről Tóth Sándor. Az egyesület célul tűzte az ifjúság érdekeinek képviseletét. Fontosnak tartják az ismeretterjesztő foglalkozások, túrák, kirándulások, táborok, ifjúsági programok szervezését, lebonyolítását.
A diabétesz nemcsak önmagában súlyos betegség, hanem még a lelkiállapotra is komoly hatással van, sőt depressziót okozhat. Sajnos ritkán beszélnek a két betegség összefüggéséről, pedig el nem hanyagolható tényezőről van szó. A felmérések szerint sajnos kéz a kézben járnak, a cukorbetegek körében háromszor gyakoribb a depresszió, és fordítva is igaz, a depresszióban szenvedőknél nagyobb az esélye a diabétesz kialakulásának. Ennek egyik oka, hogy a cukorbetegség hosszútávon fennálló tüneteket okoz, valamint életmódváltást, esetleg gyógyszeres, vagy inzulinkezelést követel.
Elvonul a világ zajától VV Gigi, hogy egy indiai kolostor falai között keresse lelki megnyugvását. Hajnaltól késő estig jógázik és meditál majd. Jelenlegi párja támogatja a döntését. Az egykori villalakó az elmúlt évek zavaros időszakától akarja a lelkét megtisztítani, ezért döntött úgy, hogy kolostorba vonul. A huszonnégy éves lány nagy utat járt be azóta, hogy 2011-ben elhagyta a ValóVilág luxusbörtönét. Először táncoskarrierjét építgette, majd figyelme a jóga felé fordult, és hamar oktató lett. Most úgy döntött, ideje magasabb szintre emelni a tudását, és jelentkezett egy fővárosi egyetem mesterképző jógaoktató szakára, ahová fel is vették.
Elég sok ember - főként a nők- problémája a csokoládé iránti gyakori vágy. A háttérben több testi és lelki ok is állhat. De vajon mi állhat a csokoládé utáni sóvárgás mögött a lélek szintjén. Először is érdemes megfigyelni, hogy érzelmi vagy fizikai éhséget érzünk, amikor ránk tör a sóvárgás. Az érzelmi éhség általános jellemzői, hogy hirtelen tör ránk, és rövid időn belül nagyon felerősödik, ugyanakkor egy erőteljes, kényszeres, sürgető érzés. Kifejezetten egy konkrét ételféleségre irányul, mely helyett más féle étel nem felel meg és egy erős "meg kell ennem" kényszeres érzés társul mellé. Roppant érdekes, hogy nem szűnik meg akkor sem, ha test eltelítődött, és a végén bűntudat érzése kísért.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik parlamenti párt szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, a héten a büntető törvénykönyv szigorítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a mostani 1 és 5 év közötti szabadságvesztés helyett 2 és 8 év közöttit szabjanak ki azokra, akik közfeladatot ellátó emberekre támadnak. A javaslat szerint a 2 évet a körülmények - például drogos, alkoholos befolyás - mérlegelésétől függetlenül kiszabnák.