Ön mitől fél? Valamitől biztosan, hiszen a világsztároknak sem fenékig tejfelből állnak a hétköznapjaik. Ők is emberből vannak a maguk félelmeivel, sikereikkel és stresszeikkel megáldva, megverve. Hús, vér lények, akiknek talán még rosszabb, mint nekünk, mert állandó rivaldafényben léteznek a mindennapjaikban is. Mi gyűjtöttünk néhány, a sztárokkal és félelmeikkel foglalkozó, igencsak érdekes információt.
Boldog, kiegyensúlyozott időskor? Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán ilyen? Jó hírünk van: hát persze hogy létezik, sőt némi szervezőmunkával és pozitív hozzáállással bárki részesülhet benne! Egyre több dolog és lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy életünk alkonya kiegyensúlyozottan és vidáman teljen, ezért bátran szembenézhetünk vele, hiszen ne felejtsük el, mi magunk alakítjuk életünket és azt, hogyan éljük meg, csak rajtunk múlik. Mire életünk ezen szakaszához érkezünk, már biztosan rendelkezünk annyi élettapasztalattal, hogy rájöjjünk a fenti mondás valóságtartalmára. Mint minden életszakaszváltás, úgy az időskor is együtt jár olyan változásokkal, amelyeket nem tudunk befolyásolni. ezért csak egy dolgot tehetünk: bölcsen elfogadjuk.
Minden férfi életében fontos szerepet tölt be a szexuális teljesítménye, különösen akkor, ha gondok mutatkoznak ezen a téren. A felnőtt férfi népesség kb. 15-20 %-a küszködik időnként vagy rendszeresen szexuális problémákkal. A szexualitás, a potencia szorosan összefügg az önértékeléssel, éppen ezért, ha kudarcélmények érik az illetőt az ágyban, az súlyosan károsíthatja az illető önbizalmát, önértékelését, férfiúi énképét is. Egy kudarccal végződő együttlét aztán előrevetített szorongásokat szülhet, melyek csak fokozzák a feszültséget a szexualitás terén. Ha kizárjuk a szervi okokat, úgymint érrendszeri problémák, hormonális elégtelenség, prosztatagyulladás stb. – érdemes feltárni a psziché mélységeit is ezen a téren.
Testünk jelzései mindig üzenetet hordoznak számunkra. Nem kivétel ez alól a túlsúly és az étvágyunk sem. A legtöbb diéta és fogyókúra ott hibázik, hogy ezt nem veszi figyelembe. Elsősorban nem az étvágyunk legyőzésére és elnyomására, hanem gyógyítására és megértésére volna szükség. Az étvágycsökkentő pirulák és csodaporok, a kívülről bekapkodható instant megoldások helyett inkább bent kellene megkeresni a probléma gyökerét. Ha megfejtjük testünk üzeneteit és tudatosítjuk őket, magától csökkeni fog a szüntelen éhség és étel utáni sóvárgásunk, nem fog többé legyőzni a túlevési kényszer. Ezután érdemes rátérni a táplálkozási kérdésekhez, amelyek ezután már sokkal könnyebben megvalósítható feladattá válnak.
Megtartotta első ülését szerdán a piaci, civil és állami szférából delegált tagokból álló Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal, amely tanácsadó testületként támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének munkáját. A hatóság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki az internetpiaci szereplők számára a gyermekbarát internetezés elterjesztésének érdekében; egyebek mellett a szűrőszoftverek hatékony alkalmazásával foglalkozik majd. A Médiatanács tavalyi javaslata alapján felállított grémium egyedi ügyeket is jogosult megvizsgálni.
Mielőtt egy hosszabbnak ígérkező kapcsolatba belevágsz, van néhány fontos lecke, melyeket jó megtanulni, hisz könnyebbé és stresszmentesebbé teheti a kapcsolatodat. A szerelem bonyolult és szövevényes lehet, éppen ezért jó előre tudni, hogy mibe vágod a fejszédet, mielőtt komolyabbra fordul a kapcsolatotok. Lehet, hogy kisebb változásokat el tudsz érni, de nem leszel képes megváltoztatni őt – bármennyire is nagy erőfeszítéssel próbálod és szeretnéd. Csábító dolog azt gondolni, hogy valakit – akinek bizonyos tulajdonságai tetszenek, másokat viszont nem tudsz elfogadni –, álmaid párjává tudsz formálni.
Január elején mindannyian nagy tervekkel állunk a jövő elé, ám ahogy az első néhány hét munka megterhelései letörik a kezdeti lelkesedést, gyakran sutba dobjuk a lefogyásról, az életmódváltásról, vagy éppen az ideális állás megtalálásáról szőtt terveinket. Újrakezdeni és tenni a változásért azonban soha nincs késő, s ehhez talán a tavasz első napsugarai keltette optimista időszak remek alkalmat is kínál. Ahelyett azonban, hogy folyton a következő hétfőt várja a fogyókúra elkezdéséhez, vagy egy új állás megpályázásához, inkább vágjon bele minél hamarabb!
Sokszor a különböző betegségek nem a szervezet „meghibásodása” miatt alakulnak ki, hanem azért, mert az ember tudatában vagy tudatalattijában diszharmónia alakul ki. Ha visszaállítjuk az egyensúlyt, a baj is elmúlik. A modern gyógyászat az elmúlt évszázadban a lelki tényezőket egyre inkább háttérbe szorította, csak a testi tüneteket próbálta kezelni. Az utóbbi időben azonban az akadémikus gyógyítók is elismerik, nincs az a modern kezelés, műszer és gyógyszer, ami hatni tud, ha a beteg feladta. De ugyanez igaz fordítva is. A korszerű orvostudomány is elfogadja, hogy a lelki terhelések az összes betegség kétharmadánál jelentős szerepet játszanak.
A bipoláris zavar a köznyelvben a mániás depresszió, és rengeteg tévhit, félreértés kapcsolódik hozzá. Egyesek bűnözőkkel azonosítják a betegséget, mások az őrület szinonimájának tartják, ám ezek általánosítások, téves hiedelmek. A bipoláris zavar kétpólusú, hangulati betegséget jelent. Az egyén életében mély depressziós és erősen felhangolt, úgy nevezett mániás epizódok váltják egymást (mániás depresszió). Gyakran kezdetben évekig csak depressziós időszakokat észlelnek, míg egyszer csak megjelenik a felhangolt, mániás periódus. A kórkép megkülönböztetése az úgynevezett unipoláris depressziótól (csak depressziós epizódok fordulnak elő) mindenképpen indokolt. Más az előfordulási gyakorisága, háttere, kórlefolyása és a kezelése is.
Szülőként az ember a legjobbat akarja a gyerekének, és arra törekszik, hogy felnőttként a csemetéje okos, talpraesett, kiegyensúlyozott lelkületű ember legyen. Sajnos azonban a legeslegjobb szándékú szülő is elkövet néha nevelési hibákat, még ha jót is akar a csemetéjének, és évek múltán érezhető lesz a tévedések negatív hatása. Az alábbiakban olyan hibákról olvashatsz, amiket sok szülő, talán te is hajlamos vagy elkövetni. Ha magadra ismersz, a gyerkőcöd érdekében változtass a nevelési elveiden! Ahogy a gyerek cseperedik, egyre többet fog fel a körülötte lévő világból. Sok szülő rontja el ezen a ponton a dolgokat, vagyis láthatatlan burokba teszi a gyereket, nehogy az olyasmit lásson, halljon, ami rossz, fáj vagy megrendítő.
Mindenki tisztában van vele, hogy a mozgás jót tesz a testnek, de az kevéssé köztudott, hogy a léleknek és az elmének is valóságos csodaszer. Dr. Keresztényi Zoltán, az Oxygen Medical humánkineziológusa feltárja és megerősíti az összefüggéseket. Kifogások helyett cselekvés Túl elfoglalt és feszült vagyok a mozgáshoz- mondjuk gyakran, mintegy kifogásképpen. Holott a feszültség és a stressz ellen éppen a mozgás a legjobb gyógyszer, legyen szó aerobikról vagy súlyzós edzésről – a stresszoldó hatás biztosított. Nem szükséges profi sportolónak lennünk, hogy elinduljunk a fizikai aktivitás útján, amelyben segíthet, ha látjuk az összefüggéseket.
A szkizofrénia fokozatosan alakul ki, a beteg viselkedésében furcsa változások figyelhetők meg, amelyek ő csak kellemetlen, zavaró történésekként észlel. Érzékcsalódások jelentkezhetnek, például hangokat hall, amelyek beszélnek hozzá vagy róla, olykor úgy érzi, saját gondolatai hangosodtak fel, mások számára is hallhatóan, mások kilesik, ellopják azokat. Fantasztikus, bizarr dolgok fordulnak elő vele, körülötte: például úgy véli, hogy valamilyen technikai, távközlési eszközből (ufóból, műholdról) származó hangok irányítják, befolyásolni akarják, valakik megfigyelik, követik stb. A téves érzékelések téveszmékké alakulnak, de ezek nem állnak össze következetes rendszerré, hanem töredezett, változékony, bizarr gondolatmenetek maradnak.