Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben - hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna.
Nem számít, mit beszélnek róla, nem számít, milyen híre vagy múltja van, csak az számít, kicsoda melletted.
Kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni egy másik emberrel. A társam nem az én hasonmásom. Az együttélésben a kompromisszum kölcsönös alkalmazkodást jelent.
Az ember azt hiszi, hogy ráér. De mi van, ha két perc múlva meghalunk? Márpedig a halál bármikor utolérhet. Miért olyan nehéz hát élni? Jól élni? Önmagunkkal jóban lenni?
"A házasságnak ezt a fajtáját nevezem fejlődő(képes) házasságnak: azt, amelyben ilyen kisebb válságok időről időre visszatérnek, melyek következtében a partnerek időről időre változtatnak valamin.
"Így tehát harmadszor is ott állsz a kérdés előtt: „Igent mondjak – vagy nemet?” „Akarod ezt a férfit férjedül – ezt a nőt feleségedül –, igen vagy nem?” De pontosan
A szeretet napja azt is szimbolizálhatja, hogy még nem sikerült eléggé aktivizálnunk életünkben a szeretetet. Vagy lehet valami másnak, valami jobbnak a jelképe. Gyógyulófélben vagyunk.
„Szeret? Nem szeret? Szeret? Nem szeret?” Tépkedjünk az akácfa leveleit, amíg az utolsó levélig eljutunk. Tudd meg, hogy minden letépett levélke fontos! A csalódás is fontos. A kiábrándulás is.
Az élet nem statikus, hanem ciklikus. Kapcsolataink akkor válnak javunkra, ha hagyjuk, hogy kövessék természetes ciklusaikat.
A szeretet számomra egy akarati aktus. Döntés. A másik mellett. A kapcsolat mellett. Ugyanakkor a szerelem spontán. Érezzük, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak.
Megjátsszuk a bátrat, az őszintét, a kitartót, és megjátsszuk az okosat, sőt a gazdagot is. Megjátsszuk a Férfit, a Nőt, a hűséges Hitvest, az odaadó Szeretőt, a gondos Családfőt, és
"Amikor kikerültem Angliába, […] Az első edzésen a sima passzolgatást, beadást gyakoroltuk. Átvettem a labdát, ahogy szoktam. A társak el voltak ájulva, hogy hú, micsoda labdaátvétel, fantasztikus. Jöttek a beadások: