Az evészavarok tipikusan pszichoszomatikus eredetűek, mivel a lelki tényezők számos testi tünetet okoznak. Sajnos igen aktuális kérdéskörről van szó, mert ezeknek a zavaroknak egyre újabb típusai jelennek meg. Míg korábban ezek a tünetek főképpen a nők körében jelentkeztek, mostanában már a férfiak is egyre inkább érintettek lesznek. Az evési zavarok általánosságban a civilizációs betegségekhez tartoznak, és jellegzetesen az adott társadalommal kapcsolatosak, valamint a társadalom szépségideáljával összefüggésben alakulnak ki.
Sok gyerek szenved az agresszív szülők magatartásától. Ennek sokszor testi jelei is vannak, de sokkal mélyebb nyomot hagynak a lélekben. A testben ennek következtében felnőttkorban is krónikus gyulladás jelei figyelhetők meg, adták hírül amerikai és brit kutatók az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában megjelent tanulmányukban. A mobbing nemcsak a lelki, de a fizikai egészséget is érinti. Ezek legjellemzőbb fajtái az alvási zavarok, fej- és hasfájás, de betegségekre való fokozott érzékenységet okozhat.
Az érettségik végéhez közeledve már minden ki tisztában van vele, hol szeretne tovább tanulni. Napjainkban egyre népszerűbb a pszichológussá válás. De mivel jár ez? A pszichológia iránt senki sem közömbös, természetesen megosztja a társadalmat. Egyesek mindig is pszichológiát akartak tanulni, hogy „belelássanak” másokba, mások pedig rettegnek, hogy valaki „átlát” rajtuk.
Harmincéves fennállását ünnepli szombaton Esztergomban a magyar Házas Hétvége lelkiségi mozgalom. A jubileumi lelkinap ünnepi szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatja be az esztergomi bazilikában - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense. Mint mondta, az ünnepi eseménnyel egy időben csütörtöktől vasárnapig Leányfalun tanácskozik a közösség Európa Tanácsa, tizenhárom ország házaspárjainak és papjainak részvételével. A Házas Hétvége olyan lelkiségi mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva segítséget kíván nyújtani a házaspároknak, papoknak és szerzeteseknek az egymással és közösségükkel való kapcsolatuk megújításához és elmélyítéséhez.
Az ápolók azok, akik megteremtik az orvos és a beteg közötti kapcsolatot, ezért feladatuk nem csupán a páciensek testi-, hanem a lelki gondozása is. Erről Szita Károly Kaposvár polgármestere beszélt, amikor a Kaposi Mór Oktató Kórházban köszöntötték azokat az ápolókat, akik évtizedek óta elhivatottan végzik munkájukat. A Nemzetközi Ápolók Napja kapcsán köszöntötték az intézmény dolgozóit, hiszen ők azok, akik sokszor a háttérbe húzódva, de odaadóan törődnek a betegekkel.
Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg a budapesti Ferenciek terén hétfőtől szombatig tartó XXII. Szent István Könyvhetet. Beszédében a bíboros úgy fogalmazott: "kívánom minden kedves olvasónak, hogy a lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által a szeretetben elmélyüljön, a hitben megerősödjön". Rózsa Huba, a Szent István Társulat alelnöke közölte: a Szent István Könyvhét a keresztény kiadók legrangosabb bemutatkozása. Idén 25 pavilonban 33 kiadó várja az érdeklődőket, a fővároson kívül egyebek mellett Kecskemétről, Szegedről, Debrecenből, Pannonhalmáról, a Délvidékről és Erdélyből.
Bizonyára mindenki hallott már az értelmi intelligenciáról ( IQ), ami valakinek az akadémiai, vagyis a lexikális tudását tükrözi. Az értelmi intelligencia azonban az intellektusunknak csak egy részét méri, hiszen rengeteg másféle intelligenciáról beszélhetünk még ezen kívül. Az érzelmi intelligencia (EQ) azt a képességet jelöli, hogy egy ember milyen jól tudja megérteni, kezelni az érzelmeit. Akinek magas az EQ-ja, az érzékenyebb más emberek érzéseire, illetve szociálisan is aktívabb, és könnyebben alakít ki kapcsolatot emberekkel.
Szabó Magda kapta a közönségszavazatok alapján a Lélekpillangó életműdíjat; az elismeréssel idén járó mintegy 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba múzeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segítenék a 2007-ben elhunyt írónő szellemi örökségének kezelői. Szabó Magda Kossuth-díjas magyar költő, regény- és drámaíró, műfordító, az egyik legtöbbet fordított magyar író.
Az angol színésznő Mischa Bartonnak már kamaszkorában korán kibontakozott szépsége és a Ford modellügynökséghez szerződött, egy Calvin Klein kampányban is szerepelt. Az ír édesanyával és angol édesapával bíró 28 esztendős színésznő, modell. Az egyik első főszerepe a Gyepkutyák volt 1997-ben. 1999-ben a Bonnie és Clyde modern feldolgozásában és a Notting Hill-ben szerepelt Julia Roberts és Hugh Grant mellett. A 28 éves hírességet azonban legutóbb egy kaliforniai rendezvényen kapták lencsevégre, ahol, bár dögös akart lenni, végül csak rajongóit ijesztette meg.
Májustól az ország ifjúsági lelkisegély szolgálatai ugyanazon az egy telefonszámon érhetők el. Az anonim szolgálatnál a hálózat munkatársai reggel 9 és este 9 között állnak elsősorban a fiatalok rendelkezésére, akiket bármilyen lelki problémával meg lehet keresni. A Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetségének 137-00 száma vonalas telefonról ingyenesen hívható.
Azzal mindenki tisztában van, hogy elvált szülőnek lenni cseppet sem könnyű dolog, akár anya, akár apa az illető. Azonban náluk is rosszabb az elvált szülők gyerekeinek sorsa. Sokszor hallani: elválni úgy kell(ene), hogy a gyermek a legkisebb mértékben sérüljön. Ezt azonban nehéz betartani. A válás mindenkit megvisel, de talán kár is újra meg újra hangoztatni, hogy abban általában a gyermek, a gyermekek sérülnek leginkább lelkileg. A legszomorúbb, ha saját magukat hibáztatják a történekért, különösen, ha semmit sem tudnak az okokról. A legrosszabb, ha a gyermeket, aki még javában „gyászol” egyik szülője elköltözése, a család szétesése miatt, eszköznek használja apa és anya az egymás elleni harcban.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán megáldotta a hat tagintézményben összesen több mint kétezer diákot oktató Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium józsefvárosi épületét. A bencés rend által fenntartott iskola fővárosi tagintézménye - egy sikeres pályázat után - az idei tanévtől működik a 120 éves, patinás épületben, a Práter utcában. A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága 2009-ben döntött úgy, hogy pannonhalmi gimnáziuma mellett fenntartóként a szakközépiskolai, szakiskolai oktatás területén is szerepet vállal.