Természetes, hogy a világ ingereire reagálunk, de mindig vissza kell találnunk önmagunkhoz, azért, hogy haladhassunk az utunkon. Ehhez tudatosságra van szükségünk.
Betegség? Fáradtság? Túl sok vállalás? Akár mindhárom lehet annak az oka, hogy délután már nem fog az agyunk, egyetlen építő jellegű gondolatunk sincs.
Receptre lenne szükséges kiírni azt az időt, amikor csak magunkkal tudunk foglalkozni. Kijár ez férfinak és nőnek egyaránt.
Az érzés, amikor senki sem ért meg. A változás, amikor mindenünk olyan más lesz. Az érzelmek, amelyek egyszer kiborítanak, máskor örömmel töltenek el. A serdülőkor nehézségei létezőek vagy csak mi teremtjük meg?
Az egyedüllét nem biztos, hogy magányt jelent. A magány az egyedüllétnél sokkal nyomasztóbb állapot, amely betegségbe taszíthat.
Vagyis az emberek többségére jellemző, hogy nehezen viselik el a kritikát. A pozitív kritika igazából dicséretnek is felfogható, a negatív kritikát pedig sértésnek vesszük, pedig lehetne útmutató is.
Csak kevés állandó ember marad az életünkben. Ha szerencsések vagyunk, akkor nemcsak a párunkat találjuk meg örökre, de a barátunkat is.
Az a hely, ahol jól érzed magad, ahol nem kell mindenkinek megfelelni vagy az a hely, ahol elméletileg jól kellene érezned magad, de mégsem így van?
Valahol muszáj kiadjunk magunkból a fáradt gőzt, meg kell szabadulnunk a feszültségtől, és sokan ezt a vásárlásban találják meg. Nem is rossz terápia.
...lehetnek, ha meglátjuk abban a lehetőséget, erőre kapunk és ahelyett, hogy sajnáljuk magunkat, kidugjuk a gödörből a fejünket.
Nem úgy neveljük, de vagy ezt látja tőlünk, vagy olyan nagyok az elvárásaink, amelyeket nem tud teljesíteni a gyerkőc.
A gyermekáldás valakinek könnyen összejön, mások mindent megtesznek azért, hogy végre gyermekük születhessen, de sehogy sem jön össze.