Az állandó tökéletességre való törekvés felemésztheti az embert. Nem sikerülhet minden, még akkor sem, ha azért mindent elkövetünk. Nos, ezt magyarázzuk el egy maximalistának.
Nem baj az, ha úgy tűnsz ki a tömegből, hogy nem süllyedsz bele a mocsárba.
Tényleg csak annyi az életünk, hogy dolgozni járunk? Ennél többnek kell lennie, mert ebbe hamar belebetegedhetünk lelkileg, majd fizikailag is.
Az ember gyarló, élő, gondolkodó, alkotó lény. Az erőforrások pedig nem mindig adottak a tervek megvalósításához. Nekünk nem, de másnak igen és már egyenes úton haladunk az irigység felé.
A megszokott adhat biztonságot, de eluralkodhat az emberen a frusztráció, amelyet éppen ez a kiszámíthatóság ad.
Természetesen arra gondolunk, amikor a problémák létezését nem akarjuk észrevenni és mímelt optimizmussal megyünk el a baj mellett. Az optimizmus segíthet, ha ésszerű kereteken belül mozog, máskülönben káros is lehet.
Mindenkinek joga van magányra vágyni és megélni azt. A magány jelenthet néhány perctől akár néhány napot, hetet, hónapot is. Igény szerint.
Van egy módszer, amellyel kordában tartható testsúlyunk és még az önismeretben is segíthet. Ez az ösztönös táplálkozás.
Meg is találtuk a hosszú élet titkát, azaz több összetevőjét megtudtuk, azonban néhánnyal már most nem tudunk azonosulni, vagy már rég túl vagyunk rajta. A többit még alkalmazhatjuk.
Mindenféle kozmetikai termékkel, orvosi beavatkozással, ruhával igyekszünk eltakarni olyan részünket, amelyet nem szeretünk. Az önmagunk elfogadásának vannak eszközei, gyakorold!
Az addig rendben van, hogy a szemünk sokat elárul rólunk, de nem is gondolnád, hogy a bőr hasonlóan működik.
Nem fogunk azonnal meggazdagodni, ha a pénzre lehetőségként, energiaként, a jólét eszközeként tekintünk, de az biztos nem segít, ha utáljuk.