Önmagaddal mikor leszel végre jóban? A kapcsolatok fenntartására időt és energiát kell szakítani, ez érvényes a magaddal való kapcsolatodra is.
Az is az erősség jele, ha felismerjük miben van szükségünk segítségre. Ha tudjuk, mégsem hagyjuk más támogatását, azt magunknak generáljuk a további nehézséget. Ez már inkább makacsság.
Azzal, hogy hiteles, őszinte, pozitív ember vagy nemcsak magadnak teszel jót, hanem a környezetednek és a világnak is.
Többet kellene kézzel írnunk, de a könnyebb és gyorsabb utat választjuk sokszor. A kézzel történő írás rendesen megmozgatja az agyunkat.
Az állandó tökéletességre való törekvés felemésztheti az embert. Nem sikerülhet minden, még akkor sem, ha azért mindent elkövetünk. Nos, ezt magyarázzuk el egy maximalistának.
Nem baj az, ha úgy tűnsz ki a tömegből, hogy nem süllyedsz bele a mocsárba.
Tényleg csak annyi az életünk, hogy dolgozni járunk? Ennél többnek kell lennie, mert ebbe hamar belebetegedhetünk lelkileg, majd fizikailag is.
Az ember gyarló, élő, gondolkodó, alkotó lény. Az erőforrások pedig nem mindig adottak a tervek megvalósításához. Nekünk nem, de másnak igen és már egyenes úton haladunk az irigység felé.
A megszokott adhat biztonságot, de eluralkodhat az emberen a frusztráció, amelyet éppen ez a kiszámíthatóság ad.
Természetesen arra gondolunk, amikor a problémák létezését nem akarjuk észrevenni és mímelt optimizmussal megyünk el a baj mellett. Az optimizmus segíthet, ha ésszerű kereteken belül mozog, máskülönben káros is lehet.
Mindenkinek joga van magányra vágyni és megélni azt. A magány jelenthet néhány perctől akár néhány napot, hetet, hónapot is. Igény szerint.
Van egy módszer, amellyel kordában tartható testsúlyunk és még az önismeretben is segíthet. Ez az ösztönös táplálkozás.