Minden este álmodhatunk, de nem mindig rémeket. Egy rémisztő álom egész napunkra rányomhatja a bélyegét.
Mert ezt hozta a kor, az okostelefon és az internethasználat. Egyre többször és egyre többféle emojit használunk fel írott kommunikációnkban.
Mert van, aki nem a társra vágyik, hanem csak a romantikára. Annak beteljesedése után már a személyre nincs is szükség.
A barátok jönnek-mennek az életünkben. Csak kevés kísér el akár évtizedeken keresztül, viszontagságokon át. De van olyan, akire nincs is szükségünk.
Szükséges a pénz, az életünk egyik meghatározója, de nem minden. Rá kell erre döbbenünk, mert különben rájövünk, hogy nem éltünk igazán.
Nemcsak tiniként hagyhatunk magunk után időkapszulát. Még a gondolata is izgalmas annak, hogy akár több száz év múlva megtalálja valaki azt, amit mi tudatosan összekészítettünk időkapszulaként.
Nem vagy átlagos csak azért, mert mások szeme zöld vagy kék. Sőt!
Lehet vastagabb, vékonyabb, izmosabb, narancsbőrös, hosszú, tömzsi, de most a lábak tartásáról fogunk szót ejteni, amelyek bizony üzeneteket hordoznak.
Egyesek színészi tehetségük által tudják a jót mutatni, de belül irigy, sértődött emberek, és az előbb vagy utóbb meg is érződik. Mint ahogyan a jó ember is felismerhető.
A zene mindenkié, de egyes dalok alig találnak meghallgatásra, míg másokból sláger válik, amelyeket még akár a világ is megismerhet.
Ha valakinél el szeretnél valamit érni, akkor a legegyszerűbb és legközvetlenebb mód erre az, hogy megkéred. Az elutasítás lehetősége benne van, de taktikázhatsz is.
A részvétnyilvánítást a legszívesebben elkerülnénk, de van, amikor nem tudjuk és nem is akarjuk kihagyni. Nem mindegy, hogy mit mondunk.